2013. szeptember 12., csütörtök

Maradék

Mint ahogy az lenni szokott, a KTK fotókör idén is két kiállítást tervez és mi sem jelzi jobban azt ,hogy nyakig benne vagyunk a szorgalmi időszakban,mint az hogy lassan indul az első kiállításunk.(8.hét).

A kiállítás témája, a 60-70es évekbeli fotókörös képek "feldolgozása", mindenkinek jutott 8-9-10 kép és a számára legszimpatikusabbat kellett újrakomponálnia, vagy olyan képet alkotnia ami valamilyen síkon köthető az eredetihez.

A poént nem lőném le, de megmutatom azokat a képeimet,amik nem fognak kikerülni.




 Ez a két kép, még az idő vasfoga című kiállításunkra készült,kicsit ironikus,de illik a régen-most témába is.

A következő kép szintén nem teljesen komoly pályázó volt arra a kis A4esnyi helyre a paravánon.

 Csúszás-csúszás,de ez a SLIP még mindig üzemel régi formájában így eléggé erőltetett összekapcsolás lett volna a témára.

A következő kép már "komoly" esélyes volt a helyre, de valahogy nem volt az igazi.
Utoljára hagytam azt a képet, amire a legtöbben mondták, hogy azt küldjem be.
Szerintem ez valahogy túl egyszerű lett volna, kicsit sajnálom a dolgot,mert lehet hogy sok embernek tetszett volna.A másik akadály az volt, hogy ezt a képet telefonnal lőttem és nem mutatott volna jól  A4es méretben.Pontosabban nem tudom, hogy mennyire mutatott volna jól kinyomtatva, A4es méretben, még az is lehet hogy jól sült volna el a dolog. Mindenesetre a folyosó nem szalad el, lehet hogy a következő kiállításra megcsinálom rendesen ezt a képet...

Hogy ha ezt a képet annyian mondták, akkor miért mégis a másikat küldtem be? Azért mert a másik képpel sok idő elment és más szabadidejét is raboltam vele. Ezek után kár lett volna egy ilyen, statikus, állandó téma miatt "dobni" a képet.

Z

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
A dizájn alap sablonját innen töltöttük le: Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Elf Coupons