2014. január 25., szombat

Longines fail

Egy ismerősöm küldött hozzám egy Longines karórát, nézzem már meg, mert nem működik.Régi, kézi húzós, szerkezete Longines 490, a számlapon a lakk foltokban sebes, a szélvédő karcos, a tok elfogadható, és valóban nem működik.




Ahogyan a kedves, szemfülesebb olvasót, úgy engem is meglepett a látvány. Tessék csak megnézni jobban a képet!
Na?
Leesett már?
Akinek még nem, a feliratokat kell figyelni!
Bingo! Nem tévedés, valóban egy Marvin felhúzó kerék figyel a Longines szerkezeten! :-)))
Hogy mi lehetett az eredetivel, nem tudom, de ezek igen ritkán szoktak sérülni. A sors fintora, hogy az alkotó, ha már pótolta, hogy sikerült pont egy foghíjas kereket beletennie, nem tudom, de négy foga is hiányzik:


Próbálkoztam keresni az itthoni roncsok között kereket hozzá, de eddig nem sok sikerrel jártam, elég nagy méretű kerék. Egy Omikroné már majdnem jó volt bele, de egy hangyabokányival nagyobb. Még nem adtam fel, kutakodom.

Közben persze kiderült az is, miért nem járt. Semmi extra, egyszerűen csak annyira koszos volt, hogy nem futott le a kerékrendszer. A rugóház fedelén a rugómag körül is állt a rászáradt olaj, még kotyvában történő áztatás, és fogkefézés után sem jött le, úgy kellett levésni.


Így lámpafény alatt egész szép a számlap, nem látszanak a bibik. A csoportképről hiányzik a billegő és a horgony, ekkor ők még mosakodtak.
Alapos tisztítás után a helyére kerültek a fogaskerekek,



majd a hidak, és miután gyönyörűen lefutott a kerékrendszer, végül a járat.
A számlap alatt az órakeréken kellene lennie egy füstkarikának, az tartja a helyén az órakereket, nekifeküdvén a számlap aljának, de ebből eljátszották valahová:


Don't panic, épp egy Slava roncs volt előttem, azé tökéletesen megfelelt rá, épp az is nagyobbacska méretű:


Done, mehetett fel a számlap, mutatók, tokozás, és kész is. A felhúzás jelenleg egy kicsit kalandos, mert a foghiányoknál mindig visszaenged valamennyit a motorrugón, így egy kicsit tovább tart felhúzni, meg nem is a legegészségesebb, mindenképp találni kell hozzá egy másik kereket. De végül összeállt, és egész jól sikerült, Horométeren mérve már majdnem olyan jó, mint egy wehrmactswerk4 :-))))


Szerintem egész pofás darab lett, remélem, a gazdija is örülni fog neki:





1 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
A dizájn alap sablonját innen töltöttük le: Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Elf Coupons